|
Háromszéki Diáknapok 2005

A Háromszéki diáknapok résztvevő csapatai: • Hétmérföldes tornacsuka • Vérengző csigák • A Kanyar • Friends in Black • Cipzár
A résztvevő csapatok a sepsiszentgyörgyi iskolák diákjai, de nem egyetlen csapat sem csak kizárólagosan egy iskolát képvisel! A két napos rendezvény alatt a Mikes Kelemen Líceum, Református Kollégium, Székely Mikó Kollégium, Puskás Tivadar Líceum, Kereskedelmi Iskola, Kós Károly Iskolaközpont diákjai versengtek egymással a "legügyesebb háromszéki diákcsapat" címért. A pénteki program versenyszámai a csapatok bemutatkozása, a női focibajnokság és lepkevadászat voltak. A bemutatkozás alatt minden csapatnak lehetősége volt bemutatni a közösen alkotott zászlót, himnuszt és kabbalát. A női fociban minden csapat lányosztaga összemérte erejét és tudását a pályán valamint minden csapat szurkolótábora teljesített a lelátón. Ebben a versenyszámban a csapatokat nemcsak a megnyert mérkőzéseket, hanem a szurkolótáborok kitartását, eredetiségét és volumenét is pontoztuk. A női focibajnokság alatt a résztvevőknek lehetőségük nyílt szavazni a legszebb focistára is. A szavazatok alapján a Miss Foci címet, "A Kanyar" csapatának játékosa, Ónus Mónika nyerte el. A pénteki nap utolsó versenyszáma a lepkevadászat volt, ahol a csapatok feladata az volt, hogy az egyes helyszínekről minél több lepkét begyűjtsenek. A helyszínek egy feladatlapon, találós kérdések formájában voltak elrejtve. A csapatok helytálltak, annak ellenére, hogy az időjárási viszonyok nem kedveztek a kinti lepkevadászatnak és éjfélig a 600 elrejtett lepkéből, 344-et gyűjtöttek be. A szombati program 8-kor kezdődött a előző nap feladott, kirakott puzzle - játék leadásával, ahol egy csapat kivételével a többi maximálisan teljesített. 8-kor párhuzamosan két új versenyszám is indult: a dechatlon és a kultúrtriatlon. A dechatlonon a csapatok 6 résztvevővel 9 próba (kosárlabda, kötélhúzás, falmászás, célba lövés, talicskázás, gördeszkázás, foci teniszlabdával, futás és úszás) keretében mérték össze erejüket. A kultúrtriatlon három feladatának ( hangszerkészítés hulladék anyagokból, meseírás újságból kivágott szavakból és a megírt mesék bemutatása színpadi produkciók formájában) a megoldásában az egész csapat részt vett. A eredményhirdetés előtt két csapatnak már szinte biztos volt a döntőbe jutás, a harmadik helyért szoros küzdelem folyt. Végül a pontozás tükrében a három döntős csapat: a CIPZÁR, a FRIENDS IN BLACK és a VÉRENGZŐ CSIGÁK csapatai voltak. A döntő moderátora a MIX FM Rádió műsorvezetője, Grubusics Levente volt. A végső hajrában, a döntős csapatok 5-5 játékossal vettek részt, csapatismereti kérdések, ügyességi próbák, kretivítást igénylő feladatokat kellett teljesítsenek. A nyertesek: 1. Helyezettek és egyben a "Legügyesebb háromszéki csapatok": CIPZÁR és a VÉRENGZŐ CSIGÁK - 211 pont 3. Helyezett: FRIENDS IN BLACK A szervezők különdíja, amely legalább annyira fontos díj, mint az első díj. A Háromszéki diáknapok "legfair-play-ebb csapata": A KANYAR csapata. A két nyertes csapat a kapott ajándékcsomagot felajánlotta a helyi árvaházas gyerekeknek. Köszönet a támogatóknak: Sepsiszentgyörgy, Megyei Jogú Városi Önkormányzata,Városi Sportcsarnok, Bastion Vendéglő, Dunapack Rambox, Tricomserv, Big Mamma, Carpatia SRL, Adonis Gyógyszertár, Molker, Dimol, Mikes Alapítvány, UTT Com, Ok Traditional, Medicom Gyógyszertár, Korodi János, HU-OR, Mikes Kelemen Líceum, Székely Mikó Kollégium, Városi Uszoda.
Háromszéki Diáknapok 2006

2005 májusában kezdődött valami. Valami ami után a fiatalok szájából sokszor elhangzott az, hogy: Még, még, még … ennyi nem elég!
Úgy döntött a szervező csapat, hogy szót fogadnak és újra lesznek … lesznek… Háromszéki Diáknapok, már másodszor. Amit elárulhatunk az csak annyi, hogy meglepetések lesznek meglepetések hátán. A jobb hangulat és az érdekesebb versenyszámok érdekében a csapatunk részt vett egy előzetes képzőtáborban. Hogy bebizonyítsuk, hogy dolgoztunk a nyáron, szeptember végén lesz valami, amire ha kíváncsiak vagytok figyeljétek a nemsokára városszerte megjelenő plakátokat. A Háromszéki Diáknapokkal kapcsolatos információkért olvassátok a havonta megjelenő Kovakő mellékletet.
Következik a … Háromszéki Diáknapok 2006!
Szerdán lejárt a bejelentkezési határidő. Sikerült a diákoknak összegyűjteni 7 csapatot, akik a hétvégén megmérkőznek azért, hogy megszerezzék a Háromszék legügyesebb csapata címet. A csapatok tagjai a Székely Mikó Kollégium, a Református Kollégium, a Művészeti Líceum, illetve a Mikes Kelemen Főgimnázium diákjai, és persze a velük együttműködő kézdivásárhelyi, kovásznai és baróti vendégek. A csapatok ma 12- kor fogják bemutatni, hogy mivel készültek a hétvégére, ismertetik csapatukat, zászlajukat és himnuszukat. A feladatok nagyrésze a szervezőkre hárul, akik pontosan kell kivitelezzenek egy kampányduatlont, egy dechatlont, egy kultúrtriatlont, lepkézést, majálist és gálát, de a résztvevő csapatok aktivitása, ötletessége is ugyanolyan fontos, mert ez mozgatja leginkább a két napot tartó rendezvényt. Már a tavaly nagy sikert aratott a rendezvényünk, azóta mi, szervezők is megtanultunk minél több részletre odafigyelni, mivelhogy már egy éves munka áll a hátunk mögött, amit egyetlen felnőtt irányít, nagytöbbsége a szervezőknek ugyanolyan diák, mint a résztvevők. A csapatok létszáma is nőtt, és sikerült más háromszéki városban tanuló diákokat is bevonni a rendezvénybe. Még csak egy nap van hátra és kitudódik, hogy az idén ki lesz Háromszék legügyesebb csapata. Mihály Noémi
Az idén is a - sportszerűség, csapatszellem és jó hangulat - alappilléreire épített a Háromszéki Diáknapok szervezőcsapata.
A 2 napos vetélkedőnek alatt jutott mindenből - hidegből, melegből, jóból és rosszból, örömből és bánatból, sikerből és kudarcból egyaránt. Voltak éles viták, aláírt petíció, csapatvezetői megbeszélést követő "kizárásos" szavazás, de voltak egymásnak szurkoló csapatok, örömkönnyek, hála és köszönet a szervezők irányában, hogy újra lehetőséget biztosítottak az ismerkedésre, szórakozásra, sportolásra és művelődésre. Újra kiderült, hogy mennyire különböző tud lenni az egyik fiatal a másiktól, mérvadó az otthoni nevelés, az iskolai közeg, a baráti társaság. A "bármi áron nyerni vagy a tisztességesen játszani?!" dilemmával rendesen küzdöttek diáknapos hőseink. Kreativitásban és probléma megoldásban is jeleskedtek a diákok, kiderült, hogy nem túl bonyolult magyar irodalmi művek címeiből népdalt költeni, sőt releváns társadalmi problémák is elhangzottak: " Vigyázat az alkohol öl!", "Nagyon sok a kóbor kutya és kevés a menhely!", "Ne ítélkezz embertársaid fölött, amíg nem ismered azokat!", "A megépített időnk…" problémájára született számos megoldás. Ötletesebbnél ötletesebb makettek készültek arról, hogy az ifjúság hogyan látná városunk Szent-György szobrának utódját. Első helyezés vagy utolsó, nem számít, a részvétel volt a fontos! Szép volt fiúk, lányok! Jövőre is várunk mindenkit!
Péter Orsolya
Háromszéki Diáknapok 2007

Az előző évekhez képest az idén a Háromszéki Diáknapok programja két és fél napos volt. Versenyszámai: majális, lepkézés, kultúroktogon, fejvadászat, szarkaest, sport dechatlon. Szombat este a Tamási Áron Színházban, a gálán kiderült, hogy melyik a 2007-es év legügyesebb háromszéki diákcsapata, valamint a vetélkedő koncepcióját tekintve fontosnak minősített sportszerűségi díjat melyik csapat vihette haza. A többhelyszínes vetélkedő programja:
Május 10. - csütörtök: MAJÁLIS a 4 km kőnél (Sepsiszentgyörgy - Előpatak közötti útvonalon); LEPKÉZÉS a város területén.
12.00 - Felvonulás Sepsiszentgyörgy Központi parkjából a 4es km-ig. Mind a 12 csapat, amely 240 diákot jelent, sorban egymás után zászlajukat lobogtatva és a csapat himnuszát énekelve vonult át a városon, a majális helyszínére.
Versenyszámok: • Bemutatkozás: minden csapat bemutatkozott, bemutatta kedvenc könyvét, kabaláját és elénekelte himnuszát. Színvonalas bemutatóknak voltunk tanúi. Az előző évekhez képest, amikor a sportcsarnok volt a helyszíne ennek a versenyszámnak, az idei sikerült a legszínesebbre és a leglátványosabbra. Úgy tűnik a csapatok bemutatkozását illetően a szervezők megtalálták az ideális helyszínt, a 4 km-nél található kőszínpadot. • Tokányfőző verseny: a csapatok a szervezőktől kapott alapanyagokból és a hozott fűszerekből és más kiegészítőkből főzték meg az aznapi ebédet, amit egy 5 tagú zsűri bírált el. • Sátorépítés: A csapatok nagyrésze az épített sátorban szolgálta fel az elkészített "tokányt", helyenként szinte vendéglői hangulatot idézve...
• Bogárgyűjtés, négylevelű lóhere gyűjtés, "sommer"- evő verseny, méta bajnokság mind a jókedvet, a vidámságot és a majálishoz illő hangulatot szolgáltatták. Lepkézés: 2005 óta talán ez a legkedveltebb versenyszáma a Diáknapoknak! Minden évben a város területén elrejtett „papírlepkék” várják a kalandvágyó diáknaposokat. A csapatok a helyszínekre vonatkozó információkat találós kérdések formájában kapják kézhez és az a feladat, hogy éjfélig minél több lepkét begyűjtsenek. Minden lepke egy általános műveltségi kérdést tartalmazott. A csapatok kizárólagosan a helyes válaszokkal tudták értékesíteni a pontokat.
Május 11. - péntek:
KULTÚROKTOGON, a Városi Művelődési Házban;
Próbák: • sztárbábu készítése fakanálból és hulladék szövetekből, majd klipp forgatás az elkészített bábukkal.
• hulladékruha készítés és divatbemutató
• kampány: "Add el anyád az EU-nak" - szórólap készítés
• fabulaírás, csapatok kezdőbetűjével, max.80 szó
• híres épületek pufulet-ből
FEJVADÁSZAT és SZARKAEST a város területén.
A fejvadászat versenyszáma személyekhez kötődik. Csapatonként 4 diák és egy fényképezőgép a feladat alapfeltétele. A sepsiszentgyörgyi polgármester titkárnőjét, a mozdonyvezetőt, vörös hajú óvódás kislányt, hóembert és ehhez hasonló személyeket illetve személyiségeket voltak hivatottak megkeresni a bátor diáknaposaink. A versenyszám újdonságként számított, ezért magas népszerűségnek örvendett. A szarkaest alatt a csapatok részéről elvárt tevékeny a keresés, a gyűjtés volt. Lepecsételt, aznapi fizetési bizonylatokat, névjegykártyákat, csillag formájú vagy nevű tárgyak sokaságának begyűjtése volt a tétje a versenyszámnak. A szervezők meglepetésére zsákszámra gyűltek a fizetési bizonylatok, névjegykártyák, megszámlálása egyenes képtelenségnek bizonyult, ezért a mennyiség volt az értékelési kritérium. A versenyszám közkedveltsége arra ösztönzi a szervezőket a következő évek programjában is szerepeljen a szarkaest. Május 12. - szombat: SPORTDECHATLON, a Kereskedelmi Iskolában; Próbák: foci, kosár, summo, erős csajok, malom, pittykő, trabanthúzás, staféta. Fárasztó volt a szombati nap, mind a csapatok, mind a szervezők részére. Az előző két nap fáradtsága a szombati dechatlon-os próbákon köszönt vissza. Mindenki ideges, türelmetlen volt és erre jócskán rájátszott a napsütés, a meleg. A 18 órától kezdődő GÁLA előkészítése nem volt zökkenőmentes, az időhiánnyal és a kimerültséggel rendesen küszködtek a szervezők.
A gála a Tamási Áron Színházban zajlott, ahol a 4, döntőbe jutott csapat "mérkőzött" meg az első helyért, Háromszék Legügyesebb Diákcsapata címért. Egy különálló zsűri pontozta a versenyszámokat: Sztakics Éva - Sepsziszentgyörgy alpolgármestere, Keresztély Irma - főtanfelügyelőnő, Tischler Ferenc - Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság igazgatója, Bodor László - Communitas Alapítvány, Nemes Előd - Kovászna Megye Tanácsa, Péter Orsolya - Kovászna Megyei Művelődési Központ, Pozsony János Csaba - Antal Árpád prlamenti képviselő irodavezetője. A gála újdonsága a a kiesős rendszer volt. Minden versenyszám után az egyik döntős csapattól elbúcsúztunk, a tény, hogy bármilyen kis rontás a kiesést eredményezheti nagymértékben stresszelte a diákcsapatokat. A Diáknapok csúcspontja, a gála utolsó mozzanata volt, amikor a résztvevő diákcsapatok döntötték el a két döntős csapat közül, hogy ki legyen a győztes. A nyertes kiválasztását a saját csapatuk zászlójának átadásával jelezték. Háromszék legügyesebb diákcsapata a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum „ME-MECHANIKUS”-ai lettek. Nyereményük egy 1 hetes besenyői tábor. A sportszerűségi díját pedig a baróti Fantom csapat vitte haza. 1. Mechanikusok (Sepsiszentgyörgy)
2. Csodaszarv (Sepsiszentgyörgy)
3. Cipzár (Sepsiszentgyörgy)
4. Zöld Bakancs (Sepsiszentgyörgy)
További résztvevők: Mi vagyunk (Sepsiszentgyörgy), Kandúr (Sepsiszentgyörgy), Vérengző csigák (Sepsiszentgyörgy), Rózsaszín Trabant (Sepsiszentgyörgy), Kripta kukacok (Kovászna), Fekete Sereg (Sepsiszentgyörgy), Fantom (Barót), Ördögfiókák (Sepsiszentgyörgy).
Háromszéki Diáknapok 2008

A 3 éves múltra visszatekintő rendezvény idei kezdése, minden eddigi várakozást felülmúlt. A vetélkedő 15 csapatos szerkezete, 10 sepsiszentgyörgyi, 2 kézdivásárhelyi, 1 kovásznai, 1 baróti és meghívott veszprémi csapatra korlátozódott. Utólagosan mérlegelve a sepsiszentgyörgyi fiatalok érdeklődését, ez a felépítés kevésnek bizonyult. Az április 1-re meghirdetett beiratkozás, 9 órai kezdésénél, 14 megyeszékhelyi csapat fogadta a szervezőket. A bejutott csapatok öröme és a várólistás csapatok bánata határozta meg a 2008-as Diáknapokra való felkészülés első napját. Április 17-én lezárult az iratkozási időszak és a vetélkedő hivatalos résztvevői a következő csapatok voltak: ÉpKézLáb, Mégnincsen, Rózsaszín Trabant, Nyomasincs, Diszkópatkányok, Mi vagyunk, Ördögfiókák, Bubis Banzáj, Csodaszarw, Figurr, Booombers, 22-es iránytű. Kézdivásárhely képviseletében a Péterek és a kivételek csapat jelentkezett, Kovásznáról a Peace-OK csapat iratkozott be. Barótról az utolsó száz méteren érkezett a benevezési csomag, a Fantom csapat részéről. A nagyfokú hazai érdeklődést figyelembe véve, a veszprémi csapat visszalépett a vetélkedőből, így a rendezvényen, kizárólagos megfigyelőként vett részt.
Aztán következett a lázas készülődés, a hagyományos feladatok mellett (himnusz, zászló, kabala), az idén új határidős kihívásokkal is szembesültek a résztvevőink, csapatképet és leírást kellett elkészíteni, amelyek felkerültek a rendezvény honlapjára (www.diaknapok.ro). A város lázban égett, minden kocsma, találkozóhely diáknapos csapatokkal volt tele, izgatottan készülődtek a megmérettetésre, találgatták a fedőnevekkel ellátott versenyszámokat, stratégiákat szőttek, szövetségeseket kerestek.
Utolsó 100 méteren a Figurr csapata meggondolta magát és visszalépett a vetélkedőből, esély már nem volt újabb csapat felvételére, így kettős veszteség érte a rendezvényt.
Május 8-án, csütörtökön, 12 órakor, az Erzsébet Parkban volt a gyülekező, 14 háromszéki csapat és a veszprémiek színes serege tisztelt meg jelenlétével. A központból az Előpatak fele vezető úton, a 4 km-ig diákzsivajtól volt hangos a város, szóltak a himnuszok, indulók, a felvonulás igazi fergeteges hangulatot teremtett. A Booombers csapata, vezette a felvonulást egy bevásárlókocsis hangszóróból zengett a „Jöhet a bum, bum!”, a Mi vagyunk csapata hatalmas kabaláját cipelte miközben katonai pontossággal menetelt előre. A színesebbnél, színesebb saját készítésű pólókban, hatalmas zászlókkal, játékra készen vonultak ki a csapatok a 4 km-nél található kőszínpadhoz, a Diáknapok első helyszínére.
A hivatalos megnyitót a csapatok bemutatkozó előadásai követték. Sokak szerint nem voltak olyan színvonalasak a csapatbemutatók, mint az eddigi években, talán mert sok volt az új csapat és a régi csapatok oszloposai már kinőtték a rendezvény. A 2008-as év a generációváltás éve, ezért türelem, a magot elvettük, a termés pedig előbb utóbb beérik...
A majális feladatai: kacsavadászat, íjászat, easy rider, erőforrások, tűzgyújtás, fakanalas játék és a csapatépítő játékok, amit a szervezők találóan „zsákba macskának” neveztek el. Úgy tűnt, hogy zsákba macska lett, mert nem voltak egyforma nehézségűek a játékok, ezért azok a csapatok pontelőnyre tehettek szert, akinek a könnyebbik jutott. Estére a „lepkézés” következett, ami nem kevés meglepetést tartogatott. Ugyanis a csapatok két lepkefajtát kereshettek, a HDN 2008 lepkéit és a Booombers-es pillangókat, amely kicsit összekuszálta az amúgyis fáradt agyakat és felkavarta rendesen az indulatokat. Talán ettől érdekes és szép a Diáknapok, hogy mindig képes a meglepetésre, bár a versenyszámok hagyományosak, a szervezők is és a résztvevők is törekszenek az újításokra. A pénteki nap csendesebben indult, bár minden csapat rettegett a Kult-túra feladataitól, mégis izgalommal várták a megpróbáltatást. A távkötés, mese-maraton, csoportkép készítése, tér-kollázs és tárgyszínház egész napra lefoglalta a résztvevőinket. A csapatok delegátusai a fejvadászatot teljesítették, a város területén kerítették, a szervezők által kiadott célszemélyeket, hogy értékes pontokat érő közös fotókat készíthessenek velük és ezáltal is életre szóló élményeket raktározzanak, amit majd a 10 éves találkozón elmesélhetnek egymásnak.
Miután a fiatalok megtanították egymást kötni, mesét raktak össze, térkollázsokat készítettek mondókákra, a mesékre forgatókönyveket írtak és előadták fogkefék, fakanalak, wc-kefék, szappantartók, gémkapcsok segítségével...jött az esti próba: a szarkaest. A 2007-es vetélkedőn bevezetett próba, az idén is nagy sikert aratott! Ezúttal „különleges” telefonfülkékre vadásztak, pille palackok kupakjait és cipőfűzőket gyűjtöttek. Diáknaposaink, remekül szórakoztak és az eredmények is sokatmondóak: 16973 kupak és 2709 méter cipőfűző.
A szombati nap a fáradtságról szólt és a gubancokról. A reggel úgy kezdődött, hogy nem akartak beengedni az uszodába, aztán miután bejutottak a versenyzők és úgy tűnt, hogy akadálymentesen folyik a vetélkedő, hála a gondnoknak a vadvízi olvasást nem sikerült minden csapatnak befejeznie. De nem csüggedtünk, a neheze még hátra volt. A sportcsarnokban „a csillagok háborogtak”, az all star mérkőzéseknek, a szurkolótáborok és a pom-pom bemutatók varázslatos hangulatot teremtettek. Bár az vetélkedő utolsó száz méterén még mindig kiegyensúlyozott volt a mezőny és a feszültséget érzékelni lehetett, mégis a sportszerűség jegyében teltek a gála előtti órák.
Ezalatt a színház nagytermében lázasan készülődtek a szervezők az esti gálára. A fények beállítása, a kellékek beszerelése, a hangosítás, a műsorvezetők...szóval.... izgalom, sürgés, forgás. A legjobb gálát akartuk!
Aztán eljött az idő, a film késett, a gála kezdését csúsztatni kellett. A színfalak mögött csupa idegesség... Aztán elkezdődött a 2008-as Háromszéki Diáknapok fináléja! A döntős csapatok: Csodaszarw, Mi vagyunk, Booombers, Épkézláb és Ördögfiókák. A gála kiesős szerkezetét a tavalyhoz hasonlóan megtartottuk, az akadályokat jól bírták a fáradt hőseink. A zsűri pontozott, leszámítva az utolsó két versenyszámot, ahol pontszámokra és időre ment a verseny. A árveréses játék, a szervezők meglepetésszáma volt, tesztelték a döntősöket! A kisördög „kísértette” őket, hogy a győzelem érdekében mondjanak le valamelyik társukról, de a Csodaszarw, az Ördögfiókák és a Mi vagyunk, igazi csapatokként vették az akadályt. Az utolsó versenyszám meglepetés volt mindenki számára, nézőknek, versenyzőknek egyaránt. A késői óra, a stressz, a fáradtság, az izgalom, a várakozás, a csalódottság, a sikerélmény, a örömkönnyek jellemezték az utolsó órát, amelynek a végén megvolt a nyertes az idei Diáknapok legügyesebb csapata: a Csodaszarw.
Az ünnepélyes díjátadáson mindenkit jutalmaztak, függetlenül, hogy győztesként vagy vesztesként fejezte be a döntőt. De a részvételért is járt ajándék, elsősorban az emlékek, az élmények ajándéka. A négy éves rendezvény történetében először, az idén nem a szervezők, hanem a csapatok választották ki maguk közül a „legsportszerűbbeket”, így nyert már második alkalommal a baróti Fantom csapat. Ezt követően, a jól megérdemelt buli zárta az idei Háromszéki Diáknapokat. De nosztalgiázásra egész évben lehetőséget nyújt a rendezvény honlapja www.diaknapok.ro, ahol az idei vetélkedő legnagyobb hőseinek: a krónikásoknak olvashatók a cikkei, élménybeszámolói, riportjai és a mázolóknak nézegethetők a fotói, rajzai, festményei. Szép volt fiúk, szép volt lányok!
Köszönet a 16 önkéntes fiatalnak, aki képes volt helytállni 72 órát, hogy munkájukkal diáktársainak felejthetetlen élményeket szerezzenek és önmagukat újabb élettapasztalattal felvértezze, jövőben is képesek legyenek hasonló rendezvényeket szervezni.
Reméljük, hogy jövőben újra itt, újabb élményekkel gazdagodunk! Péter Orsolya
Háromszéki Diáknapok 2009

Sikerült! Idén is sikerült megvalósítani egy álmot, egy vágyat, egy kívánságot, sikerült megszervezni és kijátszani egy „bulit”, azt a bulit amire valahol legbelül mindenki készül.
A HDN évek óta nagy szerepet játszik a diákság hétköznapjaiban. Olyan mint a „Szilveszter”: minden évben van, mert nélkülözhetetlen. Lassan a diákoknak szokássá, akár kötelességgé válik, hogy részt vegyenek ezen a 3 napon az évből. Most sem történt másképp.
2009.05.14 . első nap: Majális. A 320 „diák” együtt a szervezőcsapattal kigyalogol a 4-es km kőhöz. Húúú micsoda egyenpólók, micsoda ricsaj és üvöltözés, izgalom meg jókedv, micsoda ötletes kabalák és zászlók vonták el a járókelők figyelmét. Érkezés: látványos volt ami azt illeti, aztán meg a „melyik csapat a leghangosabb” versenyszám nyitotta meg az idei HDN-t. Alig szusszantunk meg, máris az első csapat bemutatkozására lehettünk figyelmesek. Idén a csapatok előadása maximum 3 perces lehetett és tartalmaznia kellett a kabala, a zászló meg a himnusz bemutatását. Na itt, láthattunk sikeresebbnél sikeresebb bemutatkozásokat, egyszer fent, egyszer lent érzést keltve bennünk. Az előadások befejezése után kezdődött ám a versenyzők számára a „party, party”: piramis építés, főzés, kincsvadászat, élő bowling, labda a karikában, lufi lyukasztás, óriáskígyó, természetbarát és „a legkedveltebb versenyszám, a szemétgyűjtés”. Micsoda lelkesedésnek és szorgalomnak lehettünk tanúi. Ha jobban megfigyelted, szinte versenyeztek, hogy melyik csapat legyen a gyorsabb. Na de vegyük szépen sorba: a piramis építésnél meglepően kreatívnak bizonyultak a csapatok, egész ügyesen oldották meg a feladatokat, a kincsvadászat jól kifárasztotta a versenyzőket, ami tulajdonképpen a Fair Play díj darabjainak a megszerzését jelentette. Az élő bowling volt a legsikeresebb versenyszám. Bomba ötlet volt és number one játékszám. Hát igen a szappanos víz csodákra képes. Óriáskígyónál durva volt, jól megkellett szenvedni a győzelemért és itt látszott meg, hogy mire képes egy igazi hdn-es játékos. Az estét a Lepkézés zárta le. A város minden zegébe s zugába lepkéket rejtettünk el, ami megtalálásra várt. Összegezve nem volt egy könnyű nap a játékosok számára. Tele volt izgalommal és vidámsággal ám gondolom néhol kis félreértéssel is.
2009.05.15 . a folytatás. A Tanulók Házánál lassan mindenki összegyűlt. A légkör mostmár változó, helyenként napsütéses ám néhol borús és volt ahol még esett is. Hát igen, egy Majális után nem könnyű frissnek lenni. A Kultúra napját a következő versenyszámok alkották: U.F.O- jármű készítése, jövőbeli frizura, portré- fűszerek segítségével, szövőszék, nagyapó zenefája, műköröm dombormű, előadások. A járműkészítés volt talán a legkedveltebb feladat ezen a napon. Ötletesebbnél ötletesebb járműveket készítettek a csapatok, amiket a végén az előadásukban felhasználhattak. A jövőbeli frizurák lenyűgözőek és fenomenálisak voltak. Aztán ott volt Nagyapó zenefája. A csapatok kreativitásának köszönhetően igazi zenefák keltek életre. Ez idő alatt a csapatból 3 emberke körbe kereken rohangált a városba, hogy néhány fotót készíthessen érdekes személyekkel, érdekes helyeken. Ez volt a Fejvadászat amikor a játékosok igazán kimeríthették magukat. (- hiteles fénykép U.F.O-ról, evolúció, 1 ex szervezővel kép, valamit ami a csapatot jelképezi, harangozó embert harangozás közben, polgármester, Henning János, aranyfogas ember, olajos kezű autó szerelő, hargitai ember, hegymászót az állomáson)
A nap, akárcsak az előző, keresgéléssel zárult. Szarkaest, mindenki cigarettacsikkeket és vicceket hajkurászott a városban, na meg telefonbetyárkodott és össze- vissza telefonálgatott telefonfülkékből. Mit is mondhatunk a Kultúra napja is sikeresen véget ért. Ez az a nap amit egyesek szeretnek mások meg kevésbé, hiszen ezen a napon a kézügyességre vagyunk kíváncsiak, hogy ki mennyire következetes és találékony, de mindig úgy állítjuk össze a feladatokat, hogy mindenki rátaláljon önmagára.
2009.05.16 . Sport napok és gála:
-Minifoci
-Streetball
-Gerelydobás
-Stand
-Staféta
-Labdalabirintus
-Pofozófa
Ezen a napon derült ki, hogy ki lesz az idei év győztese. Mielőtt ez az információ kitudodott volna, a csapatok szépen megizzadtak, küzdöttek a pontjaikért. Személyszerint úgy érzem ez az a nap amikor már mindenki ki van fáradva, alig él, de ott van bennük a vágy az, hogy a csapat nyerjen. A sportnapok azért is vannak, hogy felfrissüljenek a játékosok az estére, hogy a társaság teljesen összerázódjon és, hogy egy jót játszódjunk, hisz erről szól az egész Diáknapok. Arról, hogy észrevegyük, hogy játszani mennyire jó. És igen, a GÁLA, az est, a hét, az év fénypontja. 19 óra. Már mindenki bent van a színház termében és sikoltozva várják a továbbjutó 5 csapatot. Árnyjáték, szinkron, drótzilla, marionett bábú. És végül a győztes csapat: Gyilkoshangyák. A fair-play díjat a Fantom csapat kapta meg. A teremben mindenki izgatott volt, a nagy üvoltözésből csak annyit érthettél, hogy Gyilkoooooshangyákkk csodaszaaaaarrrrwww. Még most is érzem az ottani levegőt. Nehéz mesélni a gáláról, hisz azt mindenki másféleképpen éli meg. Van aki örült, van aki sírt. Más helyett nem tudok beszélni, de arról tudok mesélni, hogy én mit éreztem. A gála az egy igen izgalmas, hogy is mondjam, érdekes része a Diáknapoknak. Ez az a pont amikor mindenki kivetkőzik magából és akkor jössz rá igazán, hogy ki milyen. Na meg ott van az, hogyha a csapatod nem jut tovább akkor szurkolni kell másért és szinte érezni lehet azt, hogy hogyan válnak eggyé a csapatok, amíg csak két nagy csapat marad. A győztes csapat bejelentésével a HDN-t egy fergeteges buli zárta a Bástyában. A bulin mindenki ellazulhatott és ünnepelhetett. Idén is mint minden évben hatalmas sikert aratott a Háromszéki Diáknapok rendezvény. Évről-évre bővül a jelentkező csapatok száma, a lelkes versenyzők száma és természetesen a szervezők száma. Ez az a dolog amit úgy vélek nem éri meg kihagyni és bármilyen módon részt kell venni amíg lehet, hiszen ez értünk van.
Csapatok:
Aranyászok : “…de aztán rájöttünk, hogy ez egy találó név, mivel mindenki aranyat ér a csapatunkban és mindenki valamiben ász…”
BeERLuCK: “…Hol nem volt, egyszer volt négy parasztlány, akik minden mókában (hülyeségben) benne voltak, de mindig szerencsésen kimásztak a slamasztikából…”
4.Bubis Banzáj:” U.I.: Magunknak, Nektek, a Háromszéki Diáknapoknak: „BANZÁJ” (BANZAI= ,,hosszú életet”- keleti jókívánság).”
Bubo Cupro Penis:” …Mivel nem akartunk túlságosan „szókimondóak” lenni, úgy döntöttünk, hogy plüss baglyunkra egy rézből készült nemi-szerv helyett, egy azt szimbolizáló, ugyancsak rézből készült, kilincset helyezünk a két lába közé…”
2.CsodaszarW:”… Három nap a becsületért, az eszmékért, a hagyományért, a küzdelemért, a bizalomért, az összefogásért és a csodáért…”
Dandana:”…egyik pihent csapattársunk beköpi, hogy DANDANA…miért is ne? Ez az egész egy félreértés következtében jött létre,…”
Extra sokk:” …Extra sokkoló hatást keltünk, megmutatjuk hogy mi is tudunk olyan jók lenni akár a mesebeli figurák…”
Fantom:” Szóval végezetül annyit, hogy várjatok, jövünk, és nem hagyunk cserben, hozzájárulunk egy újabb feledhetetlen diáknaphoz.”
Fekete Lakkcipők:”… “Minden kezdet nehéz”. De mondhatják ezt nekünk ahányszor csak akarják, hiszen mi buzgón nekilátunk a feladatok megoldásához,..”
1.Gyilkos hangyák:”… Bizonyos rajzfilmhősökként álltunk össze, szerettünk volna igazán "szimpatikusak" lenni, aztán szinte elcsúsztunk, mint a kukacok a jégen és majdnem dezertáltunk a sivatagban mint tetvek :))..”
Kisgórék:” Jelszavunk: Nem hátrálunk meg semmitől se, hiszen minden rosszban van valami jó!”
3.Ördögfiókák:” Nevünk eredete bűvös, bájos, ördöngös mesterségünkből fakad, mellyel Lucifer fővezérünk harmadik éve folyamatosan megajándékoz s ezáltal erőt ad nekünk a versenyek során a hatalom, a győzelem megszerzésére. ”
PartyPonty:” Mi is legyen az? Végül is ezen sem kellett sokat gondolkodnunk úgy döntöttünk egy narancssárga halacska lesz mégpedig egy ,,Party”-s hal fején egy napszemüveggel…”
Π-iszok:” U.I : Babaarcunk ne tévesszen meg mindenkit...foggal körömmel harcolunk a győzelemért.”
Szedett-vedettek:” Klikk. Klikk. Körüzenet, mi is? Diáknapok? Megint?! Kertész küldi: Valakinek van csapata? Na, ennek nincs! Na, jó, most már tényleg legyen vége! Leléptem, na de másnap. Kavargás, mindenki szalad össze-vissza,..”
Szé-Kölyök: ” A nevünk egy Isteni sugallat!... na jó, lehet, hogy azért annyira nem isteni, hanem inkább Petyai, de mindenkinek nagyon tetszik, mondhatni jellemző ránk (kolbász, szalonna, hagyma stb.)..”
|